Miért éppen az arany és ezüst lett a gazdagság jelképe, a legfőbb értékőrző? Vajon miért a briliánsok tüzétől lágyul meg a nők szíve? És egyáltalán, hogyan készültek az első ékszerek?

A nyelvészek szerint a legősibb nyelveknek egy szavuk volt a napra meg az aranyra. Az arany nem csupán a gazdagságot jelentette, de védelmet is nyújtott tulajdonosának a sötét szellemektől, ártástól, átoktól és betegségtől. Az arany soha nem talált vetélytársra a fémek közt, hiába volt a vas keményebb, az ezüst olcsóbb, a titán hasznosabb – soha sehol sem sikerült kivetni a sárga fémet a kincstárak és női szívek mélyéről.

Az első ötvöstárgyak – Gianni Guadalupi és Vaeliro Manferto De Fabianis „Koronák, Kincsek, Ékkövek” című könyve szerint – a Balkánon készültek. Az akkori mesterek kalapáccsal verték, vésték gömbölyítették az első ruhadíszeket, sisakokat, vérteket és melltűket a tűzben felforrósított sárga fémből. És nem a nők voltak az elsők, akik végtelen szenvedéllyel hódoltak az ékszergyűjtés nemes szenvedélyének…

Az ékszereken és dísztárgyakon minden kor rajta hagyta bélyegét. Az egyik legrégebbi, öt és félezer éves aranylelet, amely az akkori férfi hajviseletről ad hírt, egy sisak Ur városából. Dárius kincséről, Midas gazdagságáról viszont nagyon sokat hallani, de látni sajnos alig lehet valamit.

Annál több maradt fenn a fáraók legendás kincséből. Igaz, a sors fintoraként épp a legjelentéktelenebb gyerek király, Tutanhamon sírkamrája maradt érintetlen: a fáraót, aki alig egy évig uralkodott, állítólag sebtében és szegényesen temették el. Sírjának gazdagsága ilyenformán meg sem közelíti a nagy Kheopszét, de ezt legalább nem lopták el. Az előkerült arany halotti maszkok, függők, gyöngyök, karperecek egy hihetetlenül kifinomult kultúra csodás ékszereiről és mai szemmel nézve némileg piperkőc uralkodóiról vallanak. A gyerek király csaknem másfél száz ékszert viselt: sólymok, kígyók és keselyűk vigyázták lépteit. Akkortájt ez volt a divat.